A betondzsungel harcosok között egyelőre nem túl népszerű a terepfutás, de azért nem adjuk fel. :)
Szombaton Sija Évivel nekivágtunk a Mecseknek.
A Szeged - Óbánya közötti útvonalat kényelmesen kb. 2.5 óra alatt lehet letudni. Tizenegy óra előtt nem sokkal már szívtuk Óbánya friss levegőjét és vígan intézkedtem egy magaslatról az alattam csörgedező patakba. Jó érzés, ha egészséges prosztata. :)
Egy húsz km. körüli útvonalat jelöltem ki a Máré-vár felé. A bemelegítésen nem kellett sokat gondolkodni, mert egyből várt ránk két kilométeren 190 méter szintemelkedés. Megvan a futást imitáló mozgás, ami alig több a sétatempónál? :) Hiába ez a egy másik szakma, szokni kell. Felérve a piros jelzésre nyugatnak fordultunk az uticélunk felé. Öt kilométernél 539 méteres magasságig után a következő három kilométer főleg lefelé vezetett. Nehéz eldönteni, hogy felfelé vagy lefelé jobb futni. Lefelé jobban gurul az emberfia de térd és a boka nem túl hálás érte. Sok vizet nem vittünk magunkkal, a frissítést az útközben található jéghideg vizű forrásokból oldottuk meg. Máré Vár után a következő célpont a Hidasi völgy déli irányban. Nem ez volt az útvonal leghálásabb része kilencszáz méteren 90 méter felfelé, a következő kilencszázon 110 lefelé, majd még egy hasonló "pukli" mielőtt leértünk a völgybe. Itt újra vissza az országos kék túra útvonalára. A térkép szerint az út végig a patakmeder mellet vezetett, azt gondoltam kellemes futás vár ránk. Tudtátok, hogy a csalánt a magas Nitrogén tartalom indikálja? Én speciel nem tudtam, Évi világosított fel. :) Hát itt nem volt hiány Nitrogénben. :) Két méter magasságú komplett csalánerdőkön kellett átküzdeni magunkat olyan vékony kis csapásokon ahol még a nádszál alkatunkkal is szinte oldalazva kellett haladni. Utólag ingyenes csalánkúra ami jó az ízületeknek, persze akkor kicsit más volt a nézőpont. :) Kisújbányára már egész jó tempóban sikerült beérkeznünk, gondoltuk a Klumpás tanyán megeszünk egy túrós rétest és iszunk egy szörpit. A terv jó volt a hely is szép, de a vállalkozás nagyon családi. Nem akarom bántani őket, de nem sok közük van a vendéglátáshoz. Ketten voltak előttünk és kb. 15 percet kellet várnunk. Míg a néni jobbra-balra kapkodott, addig a bácsi komótosan mosogatta a tányérokat. Amikor egy kedves vendég rá mert kérdezni a rendelésére, simán kiosztotta, hogy három per alatt semmi nem készül el és üljön már vissza helyére. :) Van még hová fejlődniük de szerencséjük, hogy nincs konkurencia a faluban. :) A rétes viszont nagyon finom volt. Elfeleztük, benyomtuk a szörpikét majd nekivágtunk a futás talán legszebb szakaszának a Kisújbányát Óbányával összekötő útvonalnak. Óbánya Illatos ház, itt fejeződött be a futás. Vendéglátónknál az árnyékos udvarban citromfüves vízzel frissítettünk. Az Illatos házat mint szálláslehetőséget bátran merem ajánlani Óbányán, az egyik legjobb legkedvesebb falusi vendéglátóhely. Többször voltunk már ott gyerkőcökkel illetve nélkülük, de csak pozitívumokat tudnék említeni.
Egy kis mosdás az utcai kútnál majd irány hazafelé a Bagoly Csárda, ahol a szellős kerthelyiségben sikerül két nagy adag harcsapaprikást kapros túrós galuskával elfogyasztani.
A teljes útvonal:
21.3 km.
Felfelé szint: 729 méter
Lefelé szint: 729 méter
Nettó idő: 2:42:53
Nettó átlagsebesség: 7:42 perc / km.
Összességében kiváló kis futás volt, de még sokat kell fejlődni, hogy terepfutónak merjem nevezni magam. Más játék, más szabályok. Megijedni nem kell tőle, de azért nem árt elővigyázatosnak lenni. A bokaszalagoknak a térdnek szokni kell a más típusú terhelést.
Évire nagyon büszke vagyok, mert fájt a térde de egyszer sem nyafogott. Keményen és ügyesen helytállt. Nemhogy noszogatni nem kellett, de néha még nekem kellett igyekezni, hogy lépést tartsak vele.
Tóth Krisztián beszámolóját olvashattátok!
