Kedves Futótársak!
Szeretnék Bocsánatot kérni!
Tudom, Közgyűlésen kellett volna megjelennem, mint alapító tag, de kaptam egy remek lehetőséget, és nem hagyhattam ki.
Egy olyan túrára invitáltak meg, amire nem mondhattam nemet. A Téli Mátra Teljesítménytúra 25,2 km-es részére invitált meg Bódi István új futótársunk, és mint ilyen alkalmat nem lehetett kihagyni.
„Remek” érzés volt Pénteken beállítani az ébresztőt hajnali 3 órára. Sőt még „boldogabb” voltam, amikor Pénteken megláttam, hogy elkezdett esni a hó. Gondoltam ennek nem lesz jó vége :)
Szóval Péntek éjjel mivel bennem volt az izgalom, így már 3 óra előtt sikerült kimásznom az ágyból, és utána szörnyülködve kinézni az ablakon, hogy „mi a nyavalya” van kint. Kerékpárral terveztem eljutni a Veres Ács utcába, az indulási helyre, de ebben a hóban (főképp, hogy még nem takarították) inkább nem kockáztattam, és hamarabb elindultam gyalog. Itt véget is érhetett volna a túra a hóban, úgy éreztem akkor.
4 órakor a találkahelyen ott várt minket a kisbusz. István bemutatta a kollégáit Lajter Mónikát és Fekete Évát. Beszálltunk a Vivaro-ba és elindultunk a Tesco-hoz, hogy felszedjük Krivik Anikót és Doktor Sándort. Utána fel az 5-ös útra és irány Balástya, ahol csatlakoztak István szülei: Bódi István és Bódi Erzsébet. Így teljes volt a létszám, és neki is vágtunk az útnak. A következő pár óra volt a legrosszabb: sötétben, hóval takart utakon vezetett az utunk a Mátrába :)
Negyed 9 körül fent is voltunk a Mátrában, pontosabban Mátrafüreden. Anikó megkérte Istvánt, hogy a kisbusszal álljon félre, mert neki sietnie kellett, hogy odaérjen az ismerőseihez, és időben el tudják kezdeni a túra 42 km-es részét.
Miután Anikó kiszállt, leparkoltunk. Mindenki átöltözött a túrához és az időjáráshoz illő öltözetbe (igaz, csak a cipőket cseréltük le), és elindultunk a központ felé, hogy befizessük a nevezési díjat és megkapjuk a térképet. Móni és Évi nem jött velünk, mert Móninak fájt a térde, így ők megcsinálták a külön kis túrájukat :)
A központban hatalmas tömeg fogadott minket (nem gondoltam volna, hogy ennyire népszerű ez a túra). Nagy nehezen sorra kerültünk. Megtörtént a nevezés, megkaptuk a térképet és a térképre ráírták, hogy mikor indultunk el: 8:57.
Kiléptünk a központból és kezdetét is vette a túra: Doktor Sándor, a két Bódi István, Bódi Erzsébet és jómagam elindultunk. Alighogy elindultunk még utoljára Anikóval és a barátaival is találkoztunk.
A túra első szakaszával nem is volt probléma. István mondta, hogy ő marad a szüleivel, így Sándorral folytattuk tovább az utunkat. Gyönyörű helyekre vezetett minket az útvonal, igaz már kezdett egy kicsit csúszós lenni a talaj (olyan sokan voltak már előttünk, hogy a letaposott hó addigra megfagyott jó pár helyen). Elhaladtunk egy kőbánya mellett, ami remekül nézett ki így hóval tarkítva (majd lesz róla kép is felrakva). Majd nem sokára jött az első ellenőrző pont Lajosházánál. De előtte egy igen kemény leejtőn kellett leereszkednünk, amire a hó rendesen rá volt fagyva. Túl sok kapaszkodási lehetőség nem volt, így maradt a csúszó megoldás: leguggoltam, a kezeimet hátra, és úgy csúsztam le a leejtőn. Egészen addig, amíg a lábam valamiben meg nem akadt, s nyomtam előre egy tigris bukfencet :) Miután feltápászkodtam, jöhetett az első ellenőrző- és frissítő pont.
Megkaptuk a pecsétet, és indultunk is tovább Sándorral. Nem sokkal később jöhetett az első patakátkelésünk, amit még 4x ismételtünk meg. Egyik se volt könnyű, mindig keresni kellett a megoldásokat, illetve segíteni egymást. Volt olyan, ahol egy fán kellett átkúszni, de akadt olyan is, ahol egymásnak adtuk át a botokat, hogy könnyebb legyen az átkelés. A 4. átkelésnél sikerült a jobb cipőmet egy kicsit megfürdetni, ami nem esett olyan jól. Igaz Sanyi mondta, hogy ha az első átkelésnél csináltam volna ezt, akkor már nem is törődnék a vizes cipővel :) Megvoltak az átkelések, jöhetett egy kis emelkedő, majd a második ellenőrző pont a Vörösmarty Fogadónál. Újabb pecsét, újabb frissítés (habár a langyos vizet, amit erőlevesnek szántak), nem neveznék annak.
Indultunk is tovább. Egy kis emelkedő, egy kis csúszkálás, és felettünk a felhőbe burkolózó Kékestető. Ez a szakasz sziklákkal tarkított volt, de nem volt vészes. Gyorsan le is tudtuk ezt a szakaszt. Következő ellenőrző pont, Pisztrángos-tó. Itt magunkhoz vehettünk egy kis energia szeletet (zsíros kenyeret!). Jól is jött, mert ami következett, az durva volt.
Nekivágtunk a Kékesnek. Erőtől duzzadva, „rohantam” is felfelé, mert valahogy élveztem a kaptatót :) Sándor már nem annyira örült neki, így sajna leszakadt. Nemsokára fel is értem egy tisztásra, így a Kékes legmeredekebb szakaszát már a hátam mögött tudtam. Vártam Sándort, mert gondoltam együtt fejezzük be. De egyszer csak feltűnt István, és azt mondta: „gyerünk, nyomjuk”. Így hát Sándort hátra hagytam és Istvánnal fojtattam az utat felfelé a Kékestetőre. Loholtunk is rendesen felfelé a maradék emelkedőn. És pár pillanat múlva fent is voltunk az „Ország tetején”. Fantasztikus látvány volt a hófödte Kékes. Gyönyörű, meseszép :D Egy újabb pecsét, egy kis pihenés, fényképezés az emlékműnél, egy gyors telefonhívás, és indultunk is útnak.
Na most jött az igazi móka! A túra legveszélyesebb szakasza, az ereszkedés lefelé a Kékesről. Kevesebb, mint 5 km alatt 1014 m-ről 414 m-re ereszkedtünk le. De lefele jövet már nem túráztunk, hanem futottunk. Nem kíméltük se magunkat, se az útvonalat. Volt egypár necces helyzet (majdnem bokaficam, egy kis spárga, egy kis hirtelen elesés), de nem nagyon lassítottunk. Csak az olyan helyeken váltottunk vissza gyalog módra, ahol feltorlódott a sor, és ott bizony óvatosabban is kellett mennünk. Volt pár csúszkálás, egy völgybe le, völgyből fel menet (tömeg kikerülése) és elértünk az utolsó ellenőrző ponthoz, Gyökeres-forráshoz. Újabb pecsét, majd jöhetett a futás ismét.
Ismét kegyetlen szakaszon ment a túra. Volt egy rész, ahol bölcsebb volt lemászni a sáros partfalon, mint lecsúszni a havas részen. És ekkor jött talán a túra egyik legérdekesebb ereszkedője. Kötél kihúzva a fák mentén, mert másképp nem lehetett lejutni. Annyira csúszós volt ott a túraútvonal, hogy inkább 20 centivel arrébb vitték le a túrázókat. Nekem nem volt kedvem kivárni, így egy picit feljebb a fás részen (ott egy picit sarasabb volt) ereszkedtem le, ami bölcs döntés volt :) Ezen a szakaszon faágtól faágig közlekedtünk, mert különben pápá boka, pápá térdízületek. De ezt is túléltük valahogy :)
Még egy kis rohanás, és 14:35-kor Mátrafüreden a központban megkaptuk az utolsó pecsétünket. Végül 5 óra 38 perc alatt befejeztük a túrát. Egy oklevél és egy kitűző járt a teljesítésért. Egy utolsó fénykép, és indultunk a kocsihoz. A kisbusznál már vártak minket István szülei: István és Erzsébet, és István munkatársai: Mónika és Éva. Fogadtuk a gratulációkat, közben levettük a vizes cuccokat, és szárazakra cseréltük. Bevágódtunk a kisbuszba, jöhetett egy kis felmelegedés, egy kis kajálás, majd kerestünk egy „Italbolt”-ot :) Ittunk egy jó forralt bort (István egy alkoholmentes sört, mert ő vezetett) és vártuk Sándort, hogy mikor ér be. Móni nemsokára kapta is a hívást, így vissza buszba, és vártuk Sanyit. Hamarosan fel is tűnt. Beszállt a kisbuszba, gratuláltunk neki, és indultunk is hazafelé.
Gyöngyösön megálltunk még egy benzinkútnál, és onnan a következő megálló Balástya volt. Fel az autópályára (M3-as, M31-es majd M5-ös), ami egészen Kecskemétig száraz, hómentes volt. Hazafele jövet végig beszélgettünk, elmeséltünk mindent, hogy ki hogy élte meg a túrát. Remek volt a hangulat.
Balástyán elköszöntünk Istvántól és a szüleitől, majd irány a havas Szeged. Visszaérve a találkahelyhez még mindenki összeszedte a dolgait, majd elköszöntünk egymástól, és mindenki elindult haza!
István, köszönöm, hogy részt vehettem a túrán. Élmény volt Sanyival a felfele út, veled meg a lefele út :) Nagyszerű volt a társaság. Egy ilyenben legközelebb is benne lennék (ha szárazabb az idő!). Üdvözlöm Mónit és Évát és a szüleidet és Sándort!
Köszönöm még egyszer!
