Közös futások

Szerdánként 18:00 órai kezdettel tartjuk közös futásainkat.
Gyülekező a Móra Ferenc Múzeum előtt.
Gyere el, fussunk együtt!

Elérhetőségeink

Címkék

Yours Truly délelőtti „futama”

2015.02.23. 21:12 Karsai Ádám

Ha Február vége, akkor Yours Truly! És jé, épp Február végét írjuk :) Hát akkor vágjunk is bele.
Futónagykövetünk, Tóth Szabolcs meghirdette az eseményt délutánra, mert ő akkor ért rá. De egy pár embernek jobb lett volna a délelőtti futás, így Kocsis Ibolyával összefogva megszerveztük a Yours Truly délelőtti menetét. 1 héttel korábban Ibi kigondolta az útvonalat, amit le is teszteltünk még aznap. Ez a kör valahogy így nézett ki: indulás az Acél utcából – fel a töltés irányába – József Attila sgt. – bal kanyar a Csorba utcába – újabb bal kanyar, Sólyom utca – Zápor-tó, ott egy plusz kör a tó körül – Zápor-tóról egyenesen tovább a Pentelei soron – majd Csillag tér (Budapesti krt.) – Kereszttöltés utca – Etelka sor – fel az emelkedőn, majd egy újabb balkanyar a Felső Tisza-Part irányába – el a Tisza Palota és a SZEOL pálya mellett – le Tápé irányába – újabb balkanyar, Irinyi János utca – és utána szépen végig a „jó, öreg” Göndör soron – Göndör sor végén egy újabb bal kanyar, át a Csavar sorra – sor végén egy jobb kanyar (mily meglepő) és Búzavirág utca – utca végén egy újabb bal kanyar és Végvári utca – majd az utolsó bal kanyar, és vissza a kiinduló ponthoz, az Acél utcba. Szóval így nézett ki egy kör. Ez az egy kör kb. 6,25 km volt. És ebből lehetett többet is futni.

                Az esemény batyus bulinak lett meghirdetve, fél 10-től vártuk Ibivel a résztvevőket. Mindenki hozott valami kis frissítőt, de a Pulzus Szeged Futóklub is beszállt a frissítőkbe.
                Fél 10-et ütött az óra, és az emberek el kezdtek szállingózni, vagyis jöttek a résztvevők: Szatmári Zsuzsi (sérülten :) ), Neubauer Károly, Nemesék Kriszta, Tóth Krisztián, Kiss Gábor, Kómár Lajos, Sós Kinga, Péntek Ákos, Vas Balázs, és a két szervező, Ibi és jómagam.
                Ahogy közeledtünk a rajt időpontjához, készültek a csapatfotók, illetve a pillanatképek. És kisütött a nap is!
                10 órát ütött az óra, és a kis csapatunk elindult a Yours Truly teljesítésére. Gyorsan kialakultak a csoportok, én Karcsival futottam (beszélgetős tempóban :) ), minket követett Zsuzsi és Körte, őket Ákos, majd a végén a csapat többi tagja: Gábor, Lajos, Kinga, Balázs, Kriszta és Ibi. És ekkor voltunk a Zápor-tónál, és ekkor láttam utoljára egy „helyen” a csapatot. Hogy ez után mi történt a mögöttünk lévő csoportokban, sajna nem tudom biztosra mondani :)  Az biztos, hogy Karcsival faltuk a kilométereket, kellemes tempóban (igaz, Karcsi egy kicsit elfáradt a 3. körre, de ez nem verseny volt).  A Göndör soron még találkoztunk Cifra Dórával is, ő éppenséggel lovagolt.
1 kört letudtuk Karcsival, jöhetett egy kis frissítés. Frissítés megvolt, folytattuk tovább a futást. A 2. kört is gyorsan letudtuk. Jöhetett az újabb frissítés. Ekkor csatlakozott hozzánk Gábor.
Frissítés után 3-an folytattuk a futást. Gábor és Karcsi megbeszélték, hogy nem engednek előre, mert már így is épp eléggé nagy tempót diktáltam :) 3. kört Gáborral teljesítettem, Karcsi egy kicsit lemaradt tőlünk, de azért látótávolságban voltunk. 3. kört is egész jó idővel tudtuk le. Jöhetett újfent a frissítő központ. Itt már várt ránk Ibi, mert ő csak 2 kört tervezett. Találkoztunk az éppen frissítő és, futást befejező Lajossal és Balázzsal. Gábor is azt mondta, hogy neki elég ennyi elég volt. Így bevártam Karcsit (amúgy is megvártam volna), frissített egyet, és belevágtunk az utolsó és egyben levezető körre. Ez a kör már nem a tempóról szólt :D

                Szóval Ibinek már csak minket kellett megvárnia. Be is értünk kb. úgy, ahogy terveztük. Még jött egy kis frissítés, egy kis beszélgetés, majd az elpakolás. Így hármasban megbeszéltük, hogy kellene még ilyen batyus össze jövetelt szervezni, mert jó buli volt ez így :) Pakolás után elköszöntünk Karcsitól, és Ibivel még beszélgettünk egy keveset.

                Szóval a mi, délelőtti Yours Truly-nk valahogy így nézett ki. Elnézést kérek, ha valaki lemaradt, vagy kihagytam valakit, de a „HÉV” sajna elkapott, így nem lemaradtam a hátsó sori történésekről :) Kellemes pihenést mindenkinek!!
Folytatás még várható! :)

u.i.: köszönjük Kómár Lajosnak a GPS-es kör adatot!

https://www.endomondo.com/workouts/475593392/14931836?country=hu&lang=en&measure=metric&o=course&fb_action_ids=784291204984224&fb_action_types=fitness.runs&fb_source=other_multiline&action_object_map=%5B812936022113172%5D&action_type_map=%5B%22fitness.runs%22%5D&action_ref_map=%5B%5D

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://szegedifutok.blog.hu/api/trackback/id/tr527209925

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása