Szegedi futók

Kedves Futótársak, barátaim!

                Tavaly amikor meginvitáltak eme remek kis eseményre, már akkor tudtam, hogy vissza kell térnem. Már akkor eldöntött tény volt, ha más eseményen nem is, de ezen, kötelező, hogy részt vegyek, a remek hangulat, a gyönyörű táj és persze a futás élménye miatt.
Akkor kezdjünk is bele.

                Januárban, amikor megnyílt a nevezés, rögtön neveztem. Nem érdekelt az sem, hogy a Bajai verseny ugyan azon a hétvégén, Szombaton lesz. Nem izgatott, hogy mindenki Bajára jelentkezik, én kitartottam a Futóparty mellett (igaz, szült egy kis feszültséget). Próbáltam másokat is rávenni, de senki nem akart velem tartani. De semmi baj. A nevezés gyorsan lezárult, 870 fő nevezhetett, és kb. 2 hét alatt be is telt a résztvevők száma. És innentől fogva jött a várakozás, és a felkészülés :)

                Gyorsan nőtt a megtett kilométerek száma, gyorsan fogytak a napok, és egyszer csak Április lett. És eljött a várva várt hétvége. A többiek szépen szerepeltek Baján, én aközben rápihentem a másnapra, mivel sikerült megfáznom.  Szombat este azért volt egy kis ünneplés is, mivel Kókai Dániel születésnapját ünnepeltük meg. Nem maradhattam túl sokáig, pedig nagyon csábító volt a hangulat és a társaság. De hát fél 5-kor kelni kellett. Egy korsó sör, egy kis beszélgetés, egy-két szelet a tortából és indultam is hazafelé.
                És eljött a hajnali fél 5. Hú de borzalmas volt felkelni! Főképp hétvégén! De muszáj volt, mivel időben kellett indulni, mert hát az út nem volt rövid. 200 km, és azért oda kellett érni Agárdra legkésőbb fél 9 körül. Mivel senki se csatalakozott hozzám, így a szüleimmel „ugrottam” le Agárdra. A tervezett időben indultunk, 5 órakor. Az egész város aludt, így gyorsan kiértünk Szegedről.  Az utunk valahogy így nézett ki: Kiskundorozsma-Bordány-Üllés-Kiskunhalas-Soltvadkert-Kiskőrös-Solt-Dunaföldvár (át a hídon) Dunaújváros- Perkáta-Seregélyes és végül Agárd.
                A tervezett időben ott is voltunk. Még csak fél 9 volt. A parkolóban is még volt rengeteg hely, így nem volt fennakadás. Gyorsan leparkoltunk, majd mentem átvenni a rajtszámomat a „verseny központban”. A 607-es rajtszámot kaptam meg. Innentől fogva volt még több mint egy óránk. Átöltöztem, és még visszamásztam az autóba melegedni egy kicsit. Mert sajna nem volt olyan kegyes az időjárás, mint Debrecenben.  Útban Agárd felé még egy zápor is elkapott minket (de legalább nem volt hó az utak mentén, mint tavaly). És lassan el kezdett gyűlni a nép. Egyre csak sokasodtunk. Lassan már nem volt hely a parkolóban. Meguntam a várakozást az autóban, elindultam sétálni egyet a tömegben, és a parton. Nem semmi volt a tömeg áradat. Egy kis bemelegítés után visszatértem a szüleimhez, és elköszöntem tőlük rövid időre :) Beálltam a Rajt/Célhoz, és megkezdtük a bemelegítést 9:45 körül.  És elérkezett a 10 óra!
                Pók János, a szervező még tartott egy kis beszédet, megköszönte a támogatást, megköszönte a jelenlétünket és a frissítőket, amit a közösbe hoztunk. Majd odalépett a „médiabox”-hoz és berakott egy számot, majd utána jöhetett a visszaszámlálás. (Ekkor jöttek az utolsó gondolatok: „biztos, hogy jó ötlet volt eljönni betegen? Most már nincs vissza út! Muszáj végig csinálni!”) 5,4,3,2,1 és Rajt! És elindult a tömeg! Szokásomhoz híven valahol elől foglaltam helyet, hogy elkerüljem a lökdösődést. És rögtön magával ragadott a tömeg, a tempó. Gyorsan kezdtünk, mert alig pár perc múlva már rendesen szétszakadt a mezőny. Én is beálltam a saját tempómba. És elkezdtem élvezni a futást!
                Nemsokára elértem az első frissítőpontot, de kihagytam és mentem tovább. Szépen haladtunk tovább a felújított kerékpárúton a part mentén. Itt jegyezném meg, hogy gyönyörű hely ez a Velence és környéke. Megvolt Gárdony, letudtuk a kerékpárutat, és lefordultunk a tó mellé, a sétányra. Ugyan olyan szép volt, mint tavaly! És az idő is kezdett enyhülni. És itt a parton sikerült egy futótársa találnom :) Bernáth Lajos Dunakesziről érkezett futó személyében. Gyorsan futó- illetve beszélgető társra leltem :). Így meg még kevésbé volt unalmas az út. Gyorsan megvolt a közös témánk: a futás. És közben remek tempóban is haladtunk (Lajos okos telefonnal futott, így tudtuk, hogy mennyivel megyünk, és mennyinél tartunk), 4:20-as átlagot diktálva kilométerenként.  Elérkeztünk az első 10 kilométerhez, és a telefon szerint 42 perc környékén tarthattunk. Beszéltük is, hogy remek tempó, de azért vigyázzunk, maradjon erő a végére is.
                Körül belül 1 vagy 2 kilométer múlva jött az első „hegy”, az első hosszú emelkedő (még szerencse, hogy Csernus Csaba megmutatta, hogyan kell emelkedőn felfelé menni, köszönöm is neki). Lajossal meg is kezdtük a „mászást” (át is adtam neki a tanultakat, hogyan kell emelkedőn menni). Gyorsan túl is voltunk, és meglepődtem, hogy milyen jól bírtam. Az emelkedő tetején egy jobbos, majd egy újabb kis emelkedő és pár méter múlva viszont már lefelé száguldottunk. Az első letudva. Jöhetett ismét a sík terep Pákozd irányába. Mivel remek volt a társaság, remek volt a hangulat, gyorsan fogytak a kilométerek, és egyszer csak már a felénél voltunk a távnak.
                Nemsokára elértük a következő frissítőpontot. Itt muszáj volt megállni, és táplálkozni, mert ez után rögtön jött a következő emelkedő, ami még meredekebb volt, mint az első. Egy kis csoki, egy kis banán, néhány korty víz és folytattuk utunkat.  Emlékszem, tavaly, ez a rész nagyon nehezen ment, nagyon szenvedtem. De most nem volt meg, azaz érzés. Se perc alatt fent voltunk. Az emelkedő tetején kifújtuk magunkat és folytattuk utunkat. Ismét egy kis lejtő, majd, megint sík terep, hogy aztán körül belül 2 kilométer múlva jöhessen a 3. és egyben utolsó emelkedő. Ez volt a leghosszabb, mivel ez átvezetett minket az M7-es autópálya felett. És újabb 10 kilométer repült el. 20km-nél jártunk, hallgattuk Lajos telefonját, ami 1:29-es időt mondott. Ekkor úgy gondoltam, hogy húzós lesz javítani a tavalyi eredményemen.
                21 km, újabb frissítőpont. És itt sajnos el kellett búcsúznom Lajostól, mivel hívta a természet. De azért megbeszéltük, hogy a Célban találkozunk! Szóval innentől fogva egyedül folytattam az utamat az Agárdra vezető kerékpárútig.  Jó hosszú egyenes volt! Azt hittem, hogy soha nem lesz vége. De végül jött egy bal kanyar, és elértem az Agárdra vezető kerékpárutat.  Ilyen fantasztikus utat még sehol nem láttam az országban! Tavaly még gaz nőtt ki a kerékpárút repedésein át, idén viszont olyan volt, mintha az autópályán menne az ember!  De hát milyen legyen egy vadonatúj út :)
                Megkezdtem a leghosszabb egyenest a táv alatt. Körül belül 5 km hosszú szakasz volt. És el is indítottam a végső hajrát. Könnyű is volt gyorsabban menni, mert a kerékpárosok, autósok, akik szembe jöttek velem, mind bíztattak.  Volt egy család, aki szó szerint kifelé lógott az autóból és úgy buzdított! Gyorsan elértem a 25. kilométerhez, és egyben az utolsó frissítőponthoz. Nem volt kedvem megállni, mivel megvolt a lendületem. Bár a hölgyek nagyon invitáltak, és még poénkodtak is, hogy: „még nagyon az elején vagy”, de én csak annyit válaszoltam, hogy: „köszönöm, mindjárt bent vagyok, nem kell már semmi”. Szóval mentem tovább és kaptam továbbra is a biztatásokat. És már tényleg nem volt sok hátra!
                Utolsó kilométer. El se hittem, amit olvastam. Most már tényleg mindjárt bent vagyok! Még egy futót is sikerült utol érnem, ez plusz erőt adott nekem (köszöntünk egymásnak, megbeszéltük, hogy mindjárt vége), és rohantam tovább. Ez az utolsó kilométer nagyon hosszúnak tűnt, ez se akart elfogyni. De végre Agárdon voltam, és a pár pillanat múlva feltűnt a Cél kapu. Egy utolsó bal kanyar, rá a kerékpárútra, egy jobb kanyar és a Célegyenes. És jöhetett a már jól megszokott sprint a végén. Felnéztem a kapu alatt lógó időmérőre, és nem hittem a szememnek, amikor azt láttam, hogy 2 óra 7 percnél vagyok. És át a Célon. Végül körül belül 2 óra 7 perc és 48 másodperc alatt teljesítettem a második Futóparty-mat. Érem a nyakba, és jöhetett a „kifújás”. És akkor ugrott a fejembe, hogy te jó ég, 8 percet javítottam tavalyhoz képest! És mindezt betegen! Nem vagyok százas :)
                Célban már vártak rám a szüleim. Mondtam, mindjárt jövők, csak teszek egy kitérőt a frissítő asztalhoz. Ugyan olyan svédasztal fogadott, mint tavaly :) Ettem egy kis palacsintát, kókuszgolyót, magamhoz vettem 2 müzli szeletet, 2 almát, és lestem a Cél felé, hogy Lajos mikor fut be. Közben megnéztem, hogy nyertem-e a tombolán, de sajna idén se környékezett meg a szerencse. Nem is kellett sokat várni, és bent volt Lajos is. 2 óra 15 perc lett neki a vége (első Futóparty-ja volt). Gratuláltam neki, illetve gratuláltunk egymásnak, majd megbeszéltük, hogy találkozunk még valamelyik versenyen, ha máshol nem is, de jövőre itt biztosan! Elköszöntünk egymástól, és visszaindultam az autónkhoz.

                Átöltöztem, majd bevágtam magam az autóba, és útnak indultunk hazafelé. Útközben beszélgettünk a futásról, és a Velencei-tóról, és már otthon is voltunk. Olyan 16 óra felé értünk haza. Egy újabb remek futáson vagyok túl. Egy új baráttal gazdagodtam, és remek emlékekkel. Ennél több nem is kell :)
Jövőre is visszatérek! És szeretném, ha jövőre többen belekóstolnának/belekóstolnátok ebbe az eseménybe, hogy megérezzék/megérezzétek, milyen remek hangulata van! Csak ajánlani tudom mindenkinek!! Nincs még egy ilyen az országban (na, jól van, nem igaz, mert az Alsóvárosi félmaratonnak ilyen még a hangulata :) )

Köszönöm szépen, hogy végig olvastad!