Szegedi futók

jó hosszú beszámoló lett a tizennyolc és félről. de rövidebben nem ment:)
az a tizennyolc és fél...
mindenkit más inspirál a futásra. mérföldkövek vannak - szinte szó szerint is -, és a saját ritmusunkban érjük el és hagyjuk ezeket magunk mögött. a futáshoz sok más mellett elszántság, kitartás kell, és fontos a hit, hogy elhiggyük: meg tudjuk csinálni.
mindig lenyűgöztek az állóképességen alapuló sportok. a tavalyi évet montival végigversenyezve tapasztaltam meg először a saját határaimat - és léptem át azokat versenyről versenyre. és lenyűgözve néztem másokat. az olimpiai "gyorsabban, bátrabban, magasabbra!" szlogen épp ennek a lényegét fogalmazza meg: hogy mindig lehet jobban teljesíteni.
kétféle sportoló van: az egyik hisz magában, a másikban valaki más hisz.
én az utóbbiak közé tartozom. mindenkinek kell valaki, aki a bajnokot látja benne - de el kell jutni odáig, hogy higgyünk magunkban. anélkül soha semmi nem fog sikerülni. ezt is tudom a szívemmel, de az eszemmel valahogy nem ment.
amikor most újra elkezdtem futni, tudtam, hogy félmaraton kell legyen a vége - de azt nem tudtam, hogy mikor jön el az a nap, hogy 21 kilométer után befuthatok a célba.
a csütörtöki futásokon rengeteg támogatóra találtam, nagyon sok segítséget kaptam. ezt sosem fogom tudni meghálálni. aztán amikor beneveztem a szeptemberi 21-re, elkezdtem gondolkodni, hogy kellene egy edzésterv. többeket megkérdeztem, de mindenki mást mondott. fussak minden nap, fussak csak időt, legyen benne fartlek, keresztedzés. kaptam edzéstervet is, de belső istennőm mindegyik ellen tiltakozott: egyik sem volt az igazi.
és aztán egyszer csak Dani azt mondta: szívesen segítene a felkészülésben. (belső istennőm ujjongott) és hogy kellene intervallum edzéseket csinálnom. az első meg is volt a múlt héten (belső istennőm kevésbé ujjongott), és akkor már hallottam a 16 kilométeres táv hívó szavát. egyre többet gondoltam a 16 kilométerre - és egyre többet gondolt rám a 16 kilométer. tudtam: készen állok.
így aztán amikor kiírta a facebookra, hogy kedden 10 kilométer laza futás, felhívtam, hogy megtudjam, merre tervezi. mert én még tennék hozzá magamnak hatot. később Dani szólt, hogy 16 kilométer lesz az útvonal. belső istennőm szája fülig ért.
Kiss Kata és Ábrahám-Tandari Pisti indulás előtt szembesült azzal, hogy a laza tizes 16 lesz. maradhat, mondták.
amikor elindultunk, minden rendben volt. összhangban voltak a testem és a gondolataim - ritka pillanat. tudtam, hogy nagyon jó leszek. bírni fogom. nem véletlenül kértem meg a fiamat, hogy kísérjen: azt akartam, hogy marci is részese legyen ennek. egy új távolság meghódítása - nekem nagyon sokat jelent. hálás voltam neki, hoztunk kulacsot, és marci menet közben frissített. nem akartam megállni, ha csak nem muszáj.
a szőregi úton felvettük az utazósebességet, a pulzusmérő órámat nézve szinte végig a nekem legideálisabb tartományban vert a szívem. nem fáradtam, az elején még beszélgettünk is. deszk előtt Kata kérdezte Danit: a makói hagymatikum a cél? itt már sejtettem, hogy Dani valamit kifundált. de nem bántam, sőt. fülig ért a szám:) gyanakodni akkor kezdtem, amikor beértünk deszk szívébe. akkor kértem Katát és Danit, hogy ne mondják meg, hány kilométernél tartunk - nem akartam tudni. tudtam, hogy több lesz, mint 16 - és tudtam, hogy Dani tiszteletben tartja azt, hogy a 21-et nem akarom még megfutni. csak a versenyen. hogy legyen igazi nagy ünnep:)
a deszki faluháznál tartottunk egy pihenőt. fotózkodás, viccelődés, majd újra elindultunk, útba ejtve egy kutat még frissítésre. aztán jobbra fordultunk - fogalmam sem volt, hogy hol járunk. eleinte Daninak sem:) mindeközben Marcika a kecskeszimulátorral szórakoztatott bennünket, aztán befejeződött a sztorizás, némaság ült a csapatra, és már bent is voltunk a kukoricásban. jóleső hűvös volt, naplemente. a terepnek nem örült a bal térdem: többször összecsuklott, és fájni kezdett a sípcsontom. nem örültem, mert tudtam, hogy az OTT VAGYUNK MÁR kérdésre a válasz az, hogy még k..va messze vagyunk, nagyjából 14-16 kilométernél lehetünk. a terep miatt is küzdelmes volt, aztán jött egy emelkedő. Dani azt mondta: évi, tudod, mi lesz a jutalmad, ha felfutsz az emelkedőre? lelki szemeim előtt megjelent a fagyi, a sütemény, a bélszín médiumra sütve, egy ausztráliai utazás, de aztán jött Dani kiábrándító válasza: az, hogy ha felértünk, utána lefelé futhatsz.
Dani és Pisti futottak elöl, én kicsit lemaradva: Kata mindig bevárt, vagy visszafutott hozzám. egységünket Marci zárta.
amikor végre, végre, végre!!! befordultunk a fő fasorra, öröm és szorongás töltött el. egyrészt, mert tudtam, hogy az Ott vagyunk már?-t nem kell többször magamban feltennem, mert már tényleg közel vagyunk a múzeumhoz - másrészt, mert tudtam, hogy még nagyon messze vagyunk. a víztoronyig egészen jól ment, onnan a ligetig is, de a ligetnél teljesen lelassultam, mintha vízben jártam volna. a térdem a kukoricás óta fájt - próbáltam úgy lépni, hogy minél jobban csökkentsem a fájdalmat, többnyire sikerült is. a lábaim elnehezültek. a liget végén a hosszú emelkedő nem a barátom - most is megszenvedtem. de aztán ott volt a híd. a belvárosi híd közepén leelőztem Danit (köszi, Dani, hogy hagytad), és egyre fokoztam a tempót. a lefelé futás újabb lendületet adott, és ahogy a híd lábánál balra kanyarodtunk, még beleadtam egy kicsit. amikor befordultunk a sótartóhoz, még jobban rákapcsoltam - és a többiek hagyták, hogy én fussak elöl:) (remélem, nem udvariasságból, hanem mert nem bírtak velem lépést tartani.) a híd alatt még mindig sikerült gyorsítani, belső istennőm azt kiabálta: villámgyors etióp futó vagyok! villámgyors etióp futó vagyok! és végre elértem a célt, a múzeum lépcsője előtt keresztben húzódó aszfaltvonalat.
18 és fél. nem hittem el - és elhittem. és végre elhittem, hogy fogok tudni félmaratont futni szeptemberben, és fityiszt fogok mutatni a záróbusznak. óriási pillanat volt. egyrészt azért, mert nem tört rám a sírás, mint az összes montiverseny és futóedzés után szokott, és tudtam, hogy lesznek sokan, akik a 21-ben is végig segíteni fognak és ott lesznek mellettem - és mert egészen véletlenül az egyik sörpadon ott ültek a legjobb barátaim, akikkel megoszthattam mindezt.
köszönöm nektek, hogy nagyszerű lehetek:)

Először is szeretném megköszönni mindenkinek, minden egyes futótársnak, hogy segített elérni eme remek eredményt. Ha ti nem lettetek volna, ez az időeredmény is álom maradt volna.

                Hol is kezdjem az egészet? Á, meg is van. Szeretném megköszönni Boros Ferinek, hogy rávett, hogy vegyek részt a K&H futónapon. Illetve szeretném megköszönni a MÁV VSC-nek és Kelemenné Balázs Mariannak a segítséget, a részt vétel és a nevezés terén! :)
Gyorsan el is rohant a hét, és már Vasárnap is lett. Ferivel még a hét közepén megbeszéltük, hogy a 6:45-ös vonattal elég felmennünk, mert akkor is másfél órával korábban fent vagyunk, mint ahogy a rajt kezdődne. Szombat este fogtam is a fejemet, hogy korán kell kelni, mert így sajna lemaradtam az esti VB meccsről (pedig jó kis meccs volt az), a Le Mans-i 24 órás versenyről (ritkán hagyom ki :) ) és az 1 hetes francia kerékpáros körverseny utolsó szakaszáról is. De hát ez van :) Ha egyszer Pesten van futás, nincs vissza út.
5:30-kor ébresztett is volna a telefon, ha nem ébredtem volna fel hamarabb. Izgatott voltam, mert Április óta nem voltam ekkora eseményen. 6 órakor el is indultam, hogy tudjak venni valami harapni valót (2 db briós) és hogy helyet tudjak foglalni a vonaton.  Az állomáson még megkaptam az utolsó biztató szavakat a munkatársaktól, aztán már csak Ferire kellett várnom. Nem sokára ő is megérkezett, és indulhattunk is Pestre.
                9 órakor meg is érkeztünk Zuglóra, majd jöhetett egy kis gyaloglás az 56-ok teréig. Kb. 15 perc alatt ott is voltunk. Miután megérkeztünk a térre, Ferivel elindultunk megkeresni Mariannt, akinél ott voltak a rajt csomagjaink. Közben összefutottunk Éliás Szabolccsal, és sok sikert kívántunk a másiknak :) Pár méterrel arrébb meg is találtuk Mariannt, aki már javában készült a Minimaraton váltóra, szóval egy gyors köszönés, bemutatkozás, és csomagátvétel. Majd elköszöntünk tőle, sok sikert kívántunk, és megbeszéltük, hogy később még találkozunk. Irányba vettük az öltözőt, ahol találkoztunk Árminnal. Majd jöhetett a csomagleadás. Itt elköszöntünk Ármintól, aki ment a Rajthoz, mi meg Ferivel inkább maradtunk az árnyékos részen, ahol jöhetett egy kis bemelegítés. 10:10 körül mi is elindultunk a Rajthoz. Ekkor már érkeztek befelé folyamatosan a Minimaraton-váltó utolsó futói. Majd kb. 5 perccel később mi is elfoglaltuk a helyünket a megfelelő színű zónában. Sok sikert kívántam Ferinek, és a Zöld zóna elejére álltam be. Jött még egy kis adrenalin fokozás, egy-két remek muzsika és elértünk a visszaszámlálásig.
                10 óra 30 perckor a K&H egyik fejese (már meg nem mondom a nevét, mert valami külföldi uraság volt) meghúzta a Startpisztolyt, és elindult a verseny, elindult a tömeg. Alig hogy elrajtoltunk, rögtön jött egy jobb kanyar, ami nagyon meglepett (bevallom, nem ismertem az útvonalat), majd egy hosszú egyenest követően egy balkanyar (erre se számítottam). Utolértem Ármint, sok sikert kívántunk egymásnak, és folytattuk az utunkat. Az útvonal:  56-osok tere - Dózsa György út - FORDÍTÓ ( a Dembinszky utcánál ) - Dózsa György út - Hősök tere - Kós Károly sétány - FORDÍTÓ ( a Hermina út előtt) - Kós Károly sétány - Városligeti körút - Paál László út - Zichy Mihály út - FORDÍTÓ (a Petőfi Csarnoknál) - Zichy Mihály út - Olof Palme sétány - Városligeti körút - FORDÍTÓ (a Közlekedési Múzeumnál) - Városligeti körút - Olof Palme sétány - Dvorzsák sétány - 56-osok tere - Dvorzsák sétány - Olof Palme sétány - Benczúr utca - 56-osok tere. Így nézett ki egy körünk és ebből kellett 3-at megtenni. Az első körben láttam még Bakonyi Istvánt, köszöntünk is egymásnak, Éliás Szabolccsal is intettünk egymásnak és vissza fele az Olof Palme sétányon volt egy tolószékes srác, aki az út szélén volt, és lepacsizott mindenkivel, akivel csak tudott. Remek érzés volt vele pacsizni :)
            Az első kör 27:56-os lett, amit nagyon kemény kezdésnek éreztem 7 km-en, de nem törődtem vele (főképp azért sem, mert a Rajt/Célban mondták a nevemet, ami plusz erőt adott a kanyar elött), majd a kanyar után jöhetett a 3. frissítés. Már az első frissítő pontnál kipróbáltam valamit, ami be is vált: bal vagy jobb kézzel megfogtam a poharat (frissítő ponttól függött), majd jöhetett egy 360 fokos fordulat, amitől a lendületem is megmaradt, és a víz is megmaradt a pohárban :) Lestek is minden frissítőpontnál a szervezők :) De úgy gondolom, és úgy érzem, hogy így volt jó, ahogy megcsináltam :) Megvolt a 3. frissítés is, és rohantam tovább, mert ekkor hallottam, hogy a Rajt/Célban mondják, hogy 1:25-ös félmaratoni idő várható ilyen köridővel. Még egy kis erőt adott nekem, ami jól is jött, mert melegedett az idő.
            Szóval 2. kör. Lassítottam egy picit, mert előlem rendesen elmentek, s mögöttem is nagy volt az űr. Ebben a körben megkezdődtek a körözgetések. Ja és egy újabb ismerős, Bernáth Lajos, akivel a Velencei-tavi Futópartin futottam össze, illetve futottam végig :) A váltót futó emberkéket kezdtük beérni és lehagyni. Jöttek a frissítők, fogyott rendesen a víz, jött ismét a tolószékes srác, jött az újabb pacsi, jöttek a szurkolások a sétányon álló, nézelődő emberektől. Szóval panasz nem volt a 2. körben. Viszont a kör végén jött a meglepetés: milyen jó dolog a futás, hisz így mennyi embert ismerhetünk meg. Múlt hét hétvégén, június 7-én, Kecskeméten sikerült össze ismerkednem egy győri hölggyel, akit akkor be is húztunk a mellettem futó sráccal. Akkor nagyon hálás volt mindenért, mert 2. lett a Mercedes Utcai Futóversenyen. Erre kivel futok össze!! Futok vissza a Dvorzsák sétányon, és ki fut szembe velem, hát, naná, hogy ő :) Nagyon megörültünk egymásnak, „Sok sikert” kiáltottunk egymásnak és mentünk tovább (ő váltóban futott, méghozzá maraton-váltóban). Nem sokára a Rajt/Cél vonalhoz értem, felnéztem az számlálóra, és azt láttam, hogy még mindig 1 órán belül vagyok (57:24-nél jártam), ekkor bemondták ismét a nevemet, és jöhetett az utolsó kör!
            Alig hogy frissítettem a Rajt/Cél után, rá kellett kapcsolnom, mert hallottam, hogy a női első helyezett a nyakamban liheg. Szó szerint :) Sajna nem is húztam sokáig, olyan tempó különbséggel ment el mellettem a Kós Károly Sétányon, hogy a fordítóig tudtam vele tartani a lépést, onnantól fogva meg csak próbáltam utolérni :) De ez sajna nem jött össze :) És ekkor jött az, ami kicsit „mellkason” ütött: utol értem a tömeget, és jöhetett a kacskaringózás köztük. Erre végképp nem számítottam, de minden erőmet beleadtam még, mert már csak 3 km volt hátra az egészből. Utolsó fordító a Közlekedési Múzeumnál, utolsó pacsi a tolószékes sráccal, egy bal kanyar, még egyszer a Dvorzsák sétány majd a fordító az 56-ok terén, vissza sétányra, majd ismét egy balkanyar az Olof Palme sétányra, és itt egy utolsó biztatás, méghozzá Pljesovszki Rolandtól (köszi Roli, sokat segített :) ), majd a két utolsó bal kanyar és jöhetett a Cél egyenes. Még egy kis sprint a végén (szokásomhoz híven) és át a Célon és utoljára bemondták a nevemet még. Egy csöppnyi szusz, hátra nézés, és azt látom, hogy 1:28:25. Nem fogtam fel az időeredményt még akkor :)
            Elindultam a frissítő csomagot átvenni (ásványvíz, üdítő, chio mix, cerbona szelet, valami nápolyis csoki szelet, és alma), majd tovább egy másik sátorhoz, ahol az „izotóniás” italokat osztogatták: Dreher 24 sört :) Majd vissza az 56-os emlékmű hőz, mert onnan beláttam az egész Célt. Figyeltem is, hogy jön-e valaki, és nemsokára feltűnt Feri. Gratuláltam neki, majd megindultunk a frissítő csomagért meg a sörért, majd folytattuk utunkat a Csomag megőrzőhöz. Feri megkapta a táskáját, ellentétben velem, mert nekem lassan már a „kezemet akarták levágni”, mert a csuklószalag nem akart lejönni :) De nagy nehezen lekéredzkedett rólam is. Irány a tusoló, ahol persze csak hideg víz volt, szóval gyors volt a fürdés! Egy kis beszélgetés a bent lévő futótársakkal, majd Ferivel szedtük a sátorfánkat és elindultunk megkeresni Mariannt. Feri mondta, hogy nézzük meg a váltópontnál, mert, hogy váltót futnak, és hátha megtaláljuk ott. Csak hogy kibe sikerült belefutnunk: Dancs Ivettbe :D Örültünk a találkozásnak, volt egy kis beszélgetés, és gratuláltunk a Keszthelyi Maraton eredményéért :) Illetve ő is rákérdezett az eredményünkre, én meg mondtam, hogy olyan 1:28:25. Kaptam egy hatalmas gratulációt tőle, majd, ahogy indultuk volna tovább, kit láttam meg a tömegben az egyik váltópontnál: hát ki mást, a győri hölgyet (azóta kiderítettem, hogy Macher Tündének hívják) :) Odamentem hozzá, örültünk is, hogy ismét összefutottunk. Kérdezte, hogy egyénit mentem-e, én meg Igennel válaszoltam. Mondta, hogy nagyon keményen toltam, és hogy mennyi lett a vég, itt is jött a válaszom: 1:28:25 (ekkor még nem tudtam, hogy ez-e a hivatalos), és egy újabb gratuláció, majd a legjobb kérdés a nap folyamán: Mikor futunk össze legközelebb? :D Wizz Air félmaraton? Természetesen :D Szóval kedves Tünde még fogunk találkozni. Elköszöntem tőle és további kellemes napot kívántam neki (meg is lett a kellemes nap, mert a maraton-váltóban elhozták a 2. helyet). Majd Ferivel folytattuk Mariann keresését. Megcsörgettük, amit kár volt, mert már ő futott a váltóból. Ferivel elsétáltunk az Olof Palme sétány és a Paál László út kereszteződésébe, hogy szurkolni tudjunk Mariannak! 3-szor is sikerült drukkolnunk neki, majd utána úgy döntöttünk, hogy irány Zugló és a vasút állomás.
            A 13:53-as Szegedre tartó vonatot el is értük. Visszafele úton majd nem végig beszélgettünk. Kibeszéltük a félmaratont, és kicsit pihentünk is.  Szegedre érvén még a vonaton elköszöntünk egymástól, azért, hogy Feri elérje a Rókusra tartó vonatot. Majd még egy kis élménybeszámoló az állomási kollégáknak és én is tekertem hazafelé :)

            És akkor jöjjön, aminek jönnie kell: időeredmény: 1:28:12, helyezés: 12.
A verseny előtt csak reménykedtem, hogy sikerül-e elérnem az 1:30:15-ös félmaratoni időmet, mert mostanában a meleg miatt kicsit nehezebben mozogtam. És még most se hiszem el, hogy picivel, több mint 2 percet javítottam a legjobb eredményemen, és hogy egy ilyen versenyen ennyire elől tudok végezni. És ezt mind nektek köszönhetem FUTÓTÁRSAK! Ti jártatok végig a fejemben, ti adtatok erőt, amikor éreztem, hogy mindjárt vége. Nélkületek nem sikerülhetett volna ez a remek idő!

Köszönöm szépen Mindenkinek!!

És köszönöm szépen, hogy végig olvastátok :)

A betondzsungel harcosok között egyelőre nem túl népszerű a terepfutás, de azért nem adjuk fel. :)
Szombaton Sija Évivel nekivágtunk a Mecseknek.

A Szeged - Óbánya közötti útvonalat kényelmesen kb. 2.5 óra alatt lehet letudni. Tizenegy óra előtt nem sokkal már szívtuk Óbánya friss levegőjét és vígan intézkedtem egy magaslatról az alattam csörgedező patakba. Jó érzés, ha egészséges prosztata. :)
Egy húsz km. körüli útvonalat jelöltem ki a Máré-vár felé. A bemelegítésen nem kellett sokat gondolkodni, mert egyből várt ránk két kilométeren 190 méter szintemelkedés. Megvan a futást imitáló mozgás, ami alig több a sétatempónál? :) Hiába ez a egy másik szakma, szokni kell. Felérve a piros jelzésre nyugatnak fordultunk az uticélunk felé. Öt kilométernél 539 méteres magasságig után a következő három kilométer főleg lefelé vezetett. Nehéz eldönteni, hogy felfelé vagy lefelé jobb futni. Lefelé jobban gurul az emberfia de térd és a boka nem túl hálás érte. Sok vizet nem vittünk magunkkal, a frissítést az útközben található jéghideg vizű forrásokból oldottuk meg. Máré Vár után a következő célpont a Hidasi völgy déli irányban. Nem ez volt az útvonal leghálásabb része kilencszáz méteren 90 méter felfelé, a következő kilencszázon 110 lefelé, majd még egy hasonló "pukli" mielőtt leértünk a völgybe. Itt újra vissza az országos kék túra útvonalára. A térkép szerint az út végig a patakmeder mellet vezetett, azt gondoltam kellemes futás vár ránk. Tudtátok, hogy a csalánt a magas Nitrogén tartalom indikálja? Én speciel nem tudtam, Évi világosított fel. :) Hát itt nem volt hiány Nitrogénben. :) Két méter magasságú komplett csalánerdőkön kellett átküzdeni magunkat olyan vékony kis csapásokon ahol még a nádszál alkatunkkal is szinte oldalazva kellett haladni. Utólag ingyenes csalánkúra ami jó az ízületeknek, persze akkor kicsit más volt a nézőpont. :) Kisújbányára már egész jó tempóban sikerült beérkeznünk, gondoltuk a Klumpás tanyán megeszünk egy túrós rétest és iszunk egy szörpit. A terv jó volt a hely is szép, de a vállalkozás nagyon családi. Nem akarom bántani őket, de nem sok közük van a vendéglátáshoz. Ketten voltak előttünk és kb. 15 percet kellet várnunk. Míg a néni jobbra-balra kapkodott, addig a bácsi komótosan mosogatta a tányérokat. Amikor egy kedves vendég rá mert kérdezni a rendelésére, simán kiosztotta, hogy három per alatt semmi nem készül el és üljön már vissza helyére. :) Van még hová fejlődniük de szerencséjük, hogy nincs konkurencia a faluban. :) A rétes viszont nagyon finom volt. Elfeleztük, benyomtuk a szörpikét majd nekivágtunk a futás talán legszebb szakaszának a Kisújbányát Óbányával összekötő útvonalnak. Óbánya Illatos ház, itt fejeződött be a futás. Vendéglátónknál az árnyékos udvarban citromfüves vízzel frissítettünk. Az Illatos házat mint szálláslehetőséget bátran merem ajánlani Óbányán, az egyik legjobb legkedvesebb falusi vendéglátóhely. Többször voltunk már ott gyerkőcökkel illetve nélkülük, de csak pozitívumokat tudnék említeni.

Egy kis mosdás az utcai kútnál majd irány hazafelé a Bagoly Csárda, ahol a szellős kerthelyiségben sikerül két nagy adag harcsapaprikást kapros túrós galuskával elfogyasztani.

A teljes útvonal:
21.3 km.
Felfelé szint: 729 méter
Lefelé szint: 729 méter
Nettó idő: 2:42:53
Nettó átlagsebesség: 7:42 perc / km.

Összességében kiváló kis futás volt, de még sokat kell fejlődni, hogy terepfutónak merjem nevezni magam. Más játék, más szabályok. Megijedni nem kell tőle, de azért nem árt elővigyázatosnak lenni. A bokaszalagoknak a térdnek szokni kell a más típusú terhelést.

Évire nagyon büszke vagyok, mert fájt a térde de egyszer sem nyafogott. Keményen és ügyesen helytállt. Nemhogy noszogatni nem kellett, de néha még nekem kellett igyekezni, hogy lépést tartsak vele.

Kedves Futótársak, barátaim!

                Tavaly amikor meginvitáltak eme remek kis eseményre, már akkor tudtam, hogy vissza kell térnem. Már akkor eldöntött tény volt, ha más eseményen nem is, de ezen, kötelező, hogy részt vegyek, a remek hangulat, a gyönyörű táj és persze a futás élménye miatt.
Akkor kezdjünk is bele.

                Januárban, amikor megnyílt a nevezés, rögtön neveztem. Nem érdekelt az sem, hogy a Bajai verseny ugyan azon a hétvégén, Szombaton lesz. Nem izgatott, hogy mindenki Bajára jelentkezik, én kitartottam a Futóparty mellett (igaz, szült egy kis feszültséget). Próbáltam másokat is rávenni, de senki nem akart velem tartani. De semmi baj. A nevezés gyorsan lezárult, 870 fő nevezhetett, és kb. 2 hét alatt be is telt a résztvevők száma. És innentől fogva jött a várakozás, és a felkészülés :)

                Gyorsan nőtt a megtett kilométerek száma, gyorsan fogytak a napok, és egyszer csak Április lett. És eljött a várva várt hétvége. A többiek szépen szerepeltek Baján, én aközben rápihentem a másnapra, mivel sikerült megfáznom.  Szombat este azért volt egy kis ünneplés is, mivel Kókai Dániel születésnapját ünnepeltük meg. Nem maradhattam túl sokáig, pedig nagyon csábító volt a hangulat és a társaság. De hát fél 5-kor kelni kellett. Egy korsó sör, egy kis beszélgetés, egy-két szelet a tortából és indultam is hazafelé.
                És eljött a hajnali fél 5. Hú de borzalmas volt felkelni! Főképp hétvégén! De muszáj volt, mivel időben kellett indulni, mert hát az út nem volt rövid. 200 km, és azért oda kellett érni Agárdra legkésőbb fél 9 körül. Mivel senki se csatalakozott hozzám, így a szüleimmel „ugrottam” le Agárdra. A tervezett időben indultunk, 5 órakor. Az egész város aludt, így gyorsan kiértünk Szegedről.  Az utunk valahogy így nézett ki: Kiskundorozsma-Bordány-Üllés-Kiskunhalas-Soltvadkert-Kiskőrös-Solt-Dunaföldvár (át a hídon) Dunaújváros- Perkáta-Seregélyes és végül Agárd.
                A tervezett időben ott is voltunk. Még csak fél 9 volt. A parkolóban is még volt rengeteg hely, így nem volt fennakadás. Gyorsan leparkoltunk, majd mentem átvenni a rajtszámomat a „verseny központban”. A 607-es rajtszámot kaptam meg. Innentől fogva volt még több mint egy óránk. Átöltöztem, és még visszamásztam az autóba melegedni egy kicsit. Mert sajna nem volt olyan kegyes az időjárás, mint Debrecenben.  Útban Agárd felé még egy zápor is elkapott minket (de legalább nem volt hó az utak mentén, mint tavaly). És lassan el kezdett gyűlni a nép. Egyre csak sokasodtunk. Lassan már nem volt hely a parkolóban. Meguntam a várakozást az autóban, elindultam sétálni egyet a tömegben, és a parton. Nem semmi volt a tömeg áradat. Egy kis bemelegítés után visszatértem a szüleimhez, és elköszöntem tőlük rövid időre :) Beálltam a Rajt/Célhoz, és megkezdtük a bemelegítést 9:45 körül.  És elérkezett a 10 óra!
                Pók János, a szervező még tartott egy kis beszédet, megköszönte a támogatást, megköszönte a jelenlétünket és a frissítőket, amit a közösbe hoztunk. Majd odalépett a „médiabox”-hoz és berakott egy számot, majd utána jöhetett a visszaszámlálás. (Ekkor jöttek az utolsó gondolatok: „biztos, hogy jó ötlet volt eljönni betegen? Most már nincs vissza út! Muszáj végig csinálni!”) 5,4,3,2,1 és Rajt! És elindult a tömeg! Szokásomhoz híven valahol elől foglaltam helyet, hogy elkerüljem a lökdösődést. És rögtön magával ragadott a tömeg, a tempó. Gyorsan kezdtünk, mert alig pár perc múlva már rendesen szétszakadt a mezőny. Én is beálltam a saját tempómba. És elkezdtem élvezni a futást!
                Nemsokára elértem az első frissítőpontot, de kihagytam és mentem tovább. Szépen haladtunk tovább a felújított kerékpárúton a part mentén. Itt jegyezném meg, hogy gyönyörű hely ez a Velence és környéke. Megvolt Gárdony, letudtuk a kerékpárutat, és lefordultunk a tó mellé, a sétányra. Ugyan olyan szép volt, mint tavaly! És az idő is kezdett enyhülni. És itt a parton sikerült egy futótársa találnom :) Bernáth Lajos Dunakesziről érkezett futó személyében. Gyorsan futó- illetve beszélgető társra leltem :). Így meg még kevésbé volt unalmas az út. Gyorsan megvolt a közös témánk: a futás. És közben remek tempóban is haladtunk (Lajos okos telefonnal futott, így tudtuk, hogy mennyivel megyünk, és mennyinél tartunk), 4:20-as átlagot diktálva kilométerenként.  Elérkeztünk az első 10 kilométerhez, és a telefon szerint 42 perc környékén tarthattunk. Beszéltük is, hogy remek tempó, de azért vigyázzunk, maradjon erő a végére is.
                Körül belül 1 vagy 2 kilométer múlva jött az első „hegy”, az első hosszú emelkedő (még szerencse, hogy Csernus Csaba megmutatta, hogyan kell emelkedőn felfelé menni, köszönöm is neki). Lajossal meg is kezdtük a „mászást” (át is adtam neki a tanultakat, hogyan kell emelkedőn menni). Gyorsan túl is voltunk, és meglepődtem, hogy milyen jól bírtam. Az emelkedő tetején egy jobbos, majd egy újabb kis emelkedő és pár méter múlva viszont már lefelé száguldottunk. Az első letudva. Jöhetett ismét a sík terep Pákozd irányába. Mivel remek volt a társaság, remek volt a hangulat, gyorsan fogytak a kilométerek, és egyszer csak már a felénél voltunk a távnak.
                Nemsokára elértük a következő frissítőpontot. Itt muszáj volt megállni, és táplálkozni, mert ez után rögtön jött a következő emelkedő, ami még meredekebb volt, mint az első. Egy kis csoki, egy kis banán, néhány korty víz és folytattuk utunkat.  Emlékszem, tavaly, ez a rész nagyon nehezen ment, nagyon szenvedtem. De most nem volt meg, azaz érzés. Se perc alatt fent voltunk. Az emelkedő tetején kifújtuk magunkat és folytattuk utunkat. Ismét egy kis lejtő, majd, megint sík terep, hogy aztán körül belül 2 kilométer múlva jöhessen a 3. és egyben utolsó emelkedő. Ez volt a leghosszabb, mivel ez átvezetett minket az M7-es autópálya felett. És újabb 10 kilométer repült el. 20km-nél jártunk, hallgattuk Lajos telefonját, ami 1:29-es időt mondott. Ekkor úgy gondoltam, hogy húzós lesz javítani a tavalyi eredményemen.
                21 km, újabb frissítőpont. És itt sajnos el kellett búcsúznom Lajostól, mivel hívta a természet. De azért megbeszéltük, hogy a Célban találkozunk! Szóval innentől fogva egyedül folytattam az utamat az Agárdra vezető kerékpárútig.  Jó hosszú egyenes volt! Azt hittem, hogy soha nem lesz vége. De végül jött egy bal kanyar, és elértem az Agárdra vezető kerékpárutat.  Ilyen fantasztikus utat még sehol nem láttam az országban! Tavaly még gaz nőtt ki a kerékpárút repedésein át, idén viszont olyan volt, mintha az autópályán menne az ember!  De hát milyen legyen egy vadonatúj út :)
                Megkezdtem a leghosszabb egyenest a táv alatt. Körül belül 5 km hosszú szakasz volt. És el is indítottam a végső hajrát. Könnyű is volt gyorsabban menni, mert a kerékpárosok, autósok, akik szembe jöttek velem, mind bíztattak.  Volt egy család, aki szó szerint kifelé lógott az autóból és úgy buzdított! Gyorsan elértem a 25. kilométerhez, és egyben az utolsó frissítőponthoz. Nem volt kedvem megállni, mivel megvolt a lendületem. Bár a hölgyek nagyon invitáltak, és még poénkodtak is, hogy: „még nagyon az elején vagy”, de én csak annyit válaszoltam, hogy: „köszönöm, mindjárt bent vagyok, nem kell már semmi”. Szóval mentem tovább és kaptam továbbra is a biztatásokat. És már tényleg nem volt sok hátra!
                Utolsó kilométer. El se hittem, amit olvastam. Most már tényleg mindjárt bent vagyok! Még egy futót is sikerült utol érnem, ez plusz erőt adott nekem (köszöntünk egymásnak, megbeszéltük, hogy mindjárt vége), és rohantam tovább. Ez az utolsó kilométer nagyon hosszúnak tűnt, ez se akart elfogyni. De végre Agárdon voltam, és a pár pillanat múlva feltűnt a Cél kapu. Egy utolsó bal kanyar, rá a kerékpárútra, egy jobb kanyar és a Célegyenes. És jöhetett a már jól megszokott sprint a végén. Felnéztem a kapu alatt lógó időmérőre, és nem hittem a szememnek, amikor azt láttam, hogy 2 óra 7 percnél vagyok. És át a Célon. Végül körül belül 2 óra 7 perc és 48 másodperc alatt teljesítettem a második Futóparty-mat. Érem a nyakba, és jöhetett a „kifújás”. És akkor ugrott a fejembe, hogy te jó ég, 8 percet javítottam tavalyhoz képest! És mindezt betegen! Nem vagyok százas :)
                Célban már vártak rám a szüleim. Mondtam, mindjárt jövők, csak teszek egy kitérőt a frissítő asztalhoz. Ugyan olyan svédasztal fogadott, mint tavaly :) Ettem egy kis palacsintát, kókuszgolyót, magamhoz vettem 2 müzli szeletet, 2 almát, és lestem a Cél felé, hogy Lajos mikor fut be. Közben megnéztem, hogy nyertem-e a tombolán, de sajna idén se környékezett meg a szerencse. Nem is kellett sokat várni, és bent volt Lajos is. 2 óra 15 perc lett neki a vége (első Futóparty-ja volt). Gratuláltam neki, illetve gratuláltunk egymásnak, majd megbeszéltük, hogy találkozunk még valamelyik versenyen, ha máshol nem is, de jövőre itt biztosan! Elköszöntünk egymástól, és visszaindultam az autónkhoz.

                Átöltöztem, majd bevágtam magam az autóba, és útnak indultunk hazafelé. Útközben beszélgettünk a futásról, és a Velencei-tóról, és már otthon is voltunk. Olyan 16 óra felé értünk haza. Egy újabb remek futáson vagyok túl. Egy új baráttal gazdagodtam, és remek emlékekkel. Ennél több nem is kell :)
Jövőre is visszatérek! És szeretném, ha jövőre többen belekóstolnának/belekóstolnátok ebbe az eseménybe, hogy megérezzék/megérezzétek, milyen remek hangulata van! Csak ajánlani tudom mindenkinek!! Nincs még egy ilyen az országban (na, jól van, nem igaz, mert az Alsóvárosi félmaratonnak ilyen még a hangulata :) )

Köszönöm szépen, hogy végig olvastad!